Őszbúcsúztató

Ma van az ősz utolsó napja, így a következő képekkel szeretnénk búcsút inteni neki, s átadni a teret a maga egyszerűségében pompázó, (remélhetőleg) hófehér télnek. 

The harmony of colors - Fanni - 

"Sugárzás veszély" - Fanni -

Sötétségbe burkolózva - Timi -

Vörösen izzó alkony - Vazul -

Levél óceán - Timi -

Light side and dark side - Fanni -

Csöndben csordogál - Fanni -

Megfakulva - Vazul -

A hajnal hálójában - Timi -

Z|avar  - Fanni -

Pirkadó fellegvár - Timi -

Vég - Fanni -

Aranyos bíbor - Timi -

Őszbe érő magaslat - Timi -

Napkelte a sínek felett - Timi -

Mint tudjuk, az ősz az elmúlás jelképe a versekben, ám a természetben csupán a tél és nyár közötti ideiglenes állapot múlik el vele.

A sok színes levél, a szellő zörgette félig megüresedett ágak, a harmatos hajnalok valami újat hirdetnek. Hiszen nem illan el minden, amit megteremtettünk magunknak, és a természet sem huny el, csupán pihenőre hajtja fejét, hogy amikor eljön az ő ideje, megújult erővel térhessen vissza.

S amíg ő pihen, addig a szikrázó tél veszi át helyét, hogy megmutathassa,  ő is van olyan csodás és boldogsággal teli, mint a sokszínű ősz.

Nektek mi a véleményetek erről?

S melyik a kedvenc évszakotok, és miért?

Farkasok közt elveszve 1. rész

A nevem Hunter, és sosem találnátok ki, hogy mi a hobbim, ezért hát megsúgom inkább : A vadászás az. Csak egy probléma van. Utálok osztozkodni.

Nevezhettek emiatt bátran szívtelennek, irigy kutyának, azzal nem állnátok távol az igazságtól.

Kíváncsiak vagytok, hogy miért nem? Nos, azért mert farkas vagyok.

Nem, még mielőtt azt gondolnátok nem mutálódtam vagy ilyesmi... Egyáltalán nem, csupán képes vagyok a gondolataimat eljuttatni az emberek agyába, így bármit megtesznek, amit elképzelek.

Ha arra gondolok, hogy nyalakodjanak és húzzák a földön a seggüket, mint egy idióta: megteszik. Ha egy nyulat támad kedvem széttépetni velük: ők darabokra szaggatják.

Elég vicces és bizarr látvány, de én élvezem.

A társaimnak viszont soha nem tetszett a magaviseletem, nem tudták elviselni, hogy más vagyok, hogy én nem adakozok, hogy azt művelem a ránk támadó vadászokkal, amit akarok.

De megérdemlik. Villámló, dörgő botokkal támadnak ránk, a bundánkért, és levadásszák az eleségünket, s ezért tőlem azt kapják, amit érdemelnek. Persze ezt senki nem látja be rajtam kívül.

Egy  viharos reggel, amikor vagy 10 vadász támadt a falkánkra, arra gondoltam, hogy megleckéztetem mind a tizet, és a bolondját járatom velük. Már épp belemásztam az egyik elméjébe, hogy elzavartassam vele a hódvárhoz mindannyiójukat, amikor is Leia közbeszólt.

Hogy ki az a Leia? Ő a falka vezérének lánya. Az egyetlen. Csodaszép, kecses teremtés, de egyszerűen mintha röghöz lenne  kötve. Ragaszkodik a régi szokásokhoz, mint például, hogy egy másik falka tagjaival nem barátkozunk, vagy, hogy csak a sajátjaink közül választunk párt. De hogy visszakanyarodjak, már majdnem szórabírtam a fickót, mikor is Leia rámvetette magát az árnyékból, és megharapott. Vérzett a nyakam, és fájdalmasan szűköltem. Erre felfigyelt az egyik férfi, és szólt a társainak, hogy hallott egy farkast vonyítani. Komolyan mondom égett a szőr a képemen.

Nem hagyhattam, hogy ránktaláljanak, ezért hát ráharaptam egy gallyra, hátha visszafoghattam volna általa magam, de már késő volt. A vadászok ránk bukkantak, és három társamat a szemem láttára puffantották fejbe. Szörnyű látvány volt. Egy tátongó lyuk nézett rám vissza csukott szemeik közül.

Ráadásul, este a gyűlésen a vezér kiutasított engem. Örökre.

A szemeiben a harag lángja lobogott.

A saját testvéreim sem álltak ki mellettem. De hát igazuk volt, miért is segítettek volna? Hiszen én sosem tettem értük semmit.

Tehát így lettem én a farkas, akit elűzött a saját fajtája.

Bolyongtam több héten át, csatakos, kivert kutyaként, míg egy folyón átkelve el nem jutottam a völgybe, ahol megláttam egy villódzó szempárt.

Éreztem, hogy nem lehet más, csak farkas. Követtem őt és a nyomait, így jutottam el ide, hozzátok.

- K. Timi -

Majdnem szuperhős

Samantha Smith a nevem és egy 19 éves fiatal angol hölgy vagyok. Mióta az eszemet tudom, azóta tisztában vagyok vele, hogy más vagyok, mint a többi ember.

Kiskorom óta történnek velem különös dolgok, melyek természet felettiek.

Írhatnék sok különös esetről ami megtörtént, ám úgy döntöttem, hogy a számomra legérdekesebbet mesélem el. Főként azért is, hogy a rólam keringő téves pletykáknak véget vessek. A napokban történt, éppen vásárolni voltam a Sainsbury’s-ben. A műszaki cikkeknél sétáltam, amikor feltűnt, hogy túlságosan nagy a csend és, hogy senki nincs a közelben. Felmerült bennem a kérdés, hogy hova tűnhetett mindenki. Elhatároztam, hogy szétnézek azzal a céllal, hogy valakit találjak. Nem is kellett messze mennem, mert a TV készülékeknél óriási tömeg volt. Azonban érdekesen hatott, hogy mindenkinek az arcán rémület ült, mozdulatlanul álltak. Mintha megfagytak volna. Meg akartam kérdezni valakit, hogy mi történik, s miért ilyen mindenki. A hozzám legközelebb lévő úr próbált mondani valamit, de nem sikerült megérteni a dünnyögését. Zavarban voltam és nem értettem a helyzetet. Ekkor aztán észrevettem, hogy a tömeg szélén egy férfi áll, aki magához szorít egy nőt, akár csak egy túszt. S a kezében pedig volt egy tárgy, amit a hátához szorított. Ekkor döbbentem rá, mi is történik valójában.

Belül egy érzés fogott el, tudtam cselekednem kell. Már csak azt nem értettem, hogy a többi ember, miért áll ledermedve és miért nem tesz senki semmit. A túszejtő ekkor megszólalt, a kamera felé fordulva.

- Ha nem teszik meg amit kérek, akkor annak súlyos következményei lesznek. Amíg nem cselekednek, addig félóránként emberek veszítik el életüket! És most jött el az első áldozat!

Gyorsan oda akartam szaladni, hogy megállítsam az urat. De mihelyst egy lépést tettem, bele kerültem egy térbe, ami mágnesként húzott a férfi felé. Míg én magatehetetlenül sodródtam, egy nő belülről robbant szét. Mintha bombát nyelt volna és mindez csak a férfi gombnyomására történt. Borzalmas látvány volt. Bár ne láttam volna ezt. Ahogy előttünk szálltak szerte a nő darabjai elkapott a hányinger, még sosem láttam ehez foghaó gyomorforgató dolgot.

A robbanással szinte párhuzamosan én is megálltam. Éppúgy, ahogy a többi ember, én sem bírtam mozogni, de küzdöttem a mozdulatlansággal. Rájöttem, hogy biztosan valamilyen elektromágneses mezőbe keveredtem. Az úr pedig kihasználva a bennünk lévő elektromosságot tud irányítani minket.

Mindent megtettem, hogy mozogni tudjak. Tudtam, hogy ha várunk a sorsunkra ugyan úgy járunk, mint az a nő aki felrobbant. Aztán egyszer csak sikerült elindulnom. Nagy erőfeszítésbe került. Amint sikerült kivánszorognom a körből a többi ember is képes lett mozogni. Ez annak volt köszönhető, hogy egy pillanatra megtört a mező. Aztán oda mentem a túszejtőhöz a nyakán megnyomtam egy pontot aminek következtében nem volt rövid ideig ura a végtagjainak, azaz lebénult egy kis időre. Így, akit magához szorított az is kiszabadult, a túszejtő pedig elterülve feküdt a földön. Én rámeredtem, majd egy pillanatra hátra fordultam, mert hallottam, hogy mindenki éljenez engem és tapsolnak. A férfi ekkorra már újra tudott rendesen mozogni, feltápászkodott és ellökve engem gyorsan kimenekült a boltból. Este amikor haza értem bekapcsoltam a Tv-t és épp a New Reports ment benne. Hallgattam s miközben készítettem a vacsorát, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a walesi Sainsbury’s üzletről van szó. Pont arról a helyről, ahol ma voltam. Odamentem és megnéztem a riportot. Én is benne voltam és szuperhősnőnek neveztek. Azt gondoltam, hogy ez az egész nevetséges. Nem értettem mi volt ebben nagy szám, hiszen csak egy kis ideig sikerült lebénítanom őt egy védekező fogással. Holnapra úgy is elfelejtik... Gondoltam. De mint kiderült, tévedtem.

Másnap reggel a parkban sétáltam, épp a posta felé igyekeztem. Néhány ember suttogott a hátam mögött olyanokat, hogy “ ő az, ő a szuperhős“. De nem vettem figyelembe és tovább mentem. Mindenhonnan ezt hallottam.

Aztán egyszer csak valaki lefogott és a nyakamhoz szorított valamit, talán egy kés lehetett, nem tudom. Megijedtem de tudtam, hogy nem veszíthetem el a fejem. Higgadtnak kellett maradnom. Az egyik üzlet ajtajának üvegében láttam, hogy ez a tegnapi túszejtő.

Most én lettem annak a helyében, akit tegnap kiszabadítottam.

Hallottam, ahogy megnyomja a gombot és bizsergető érzés árasztott el. De próbáltam küzdeni ellene, így nem kerültem a hatalmába. Aztán újra és újra próbálta, ekkor már a földre szorítva engem. Eztán nem bírtam tovább küzdeni és a bal karomban elektromos áram áradt szét, ami leszakította a férfi kezét, így az messzire repült. Abban a kezében volt a gyilkos eszköz is így már nem jelentett veszélyt. Ismét ujjongtak körülöttem, és azt kiabálták "Hajrá Electric Girl!" Itt szeretnék kitérni az igazságra rólam. Az igazságra, hogy nem vagyok szuperhős, és nincsen varázserőm. Csupán egy egyszerű ember vagyok. Aki igaz, kicsit más, de egy biztos. Nem vagyok szuperhős.

Egy ritka betegségben szenvedek, ami az emberiség kevesebb mint 11 százalékát érinti. A köznyelvben elektromos embernek nevezik az olyanokat, mint én.

Körülbelül öt éves koromban jelentkeztek először a tünetek, amikor a parkban játszottunk a szüleimmel. Szinte a semmiből jött az egész. Épp a mászókán csüngtem fejjel lefelé, amikor szikrázni kezdett mindenem, anyukámék alig mertek a közelembe jönni, egyikőnk sem értette a helyzetet. Azonnal elmentünk az orvoshoz, miután a kézfejemre kesztyűt húztunk. Az orvos közölte, hogy ez egy irtózatosan ritka betegség, amit szinte lehetetlen kezelni, és csak egy fajta gyógyszer van, ami visszatartja a testben az elektromos impulzusok efféle kisugárzását, de az a gyógyszer irtózatosan drága volt. Egy ideig reménykedtünk, hogy talán mégis elmúlhat, de nem. Anyukámék minden spórolt pénzüket erre tették félre. A gyógyszer csak pár évig volt elegendő. Miután elfogyott, nem tudtunk többet venni, s anyukám elhunyt. Felőrölte őt az aggodalom. Utána apukám sem bírta. Ekkor 16 éves voltam. Meg kellett tanulnom önállósodni, s ez idő alatt tünetmentes voltam a gyógyszer nélkül is. Azt hittem, hogy már vége a keserves éveknek, de most úgy tűnik, hogy koránt sincs. A szüleim halála utáni fájdalom mély nyomot hagyott bennem, s az elmúlt két nap is megbélyegezte hangulatomat.

S most pedig újra kitört. A testemben ugyanis felhalmozódott az a sok elektromos impulzus, ami a 3 év alatt felgyűlt bennem, majd végül a kezemen keresztül távozott és ez csupán a betegség miatt volt.

Korábban volt, hogy "világítottam" éjszakánként, vagy ha megfogtam egy égőt az világítani kezdett. Sajnálom azt, aki példaképként tekintett rám, és sajnálom, hogy csalódást okoztam mindenkinek. Remélem sikerült a körülöttem keringő téves tényeket eloszlatni, és elfogadtatni mindenkivel, hogy csupán egy igen ritka betegség áldozata vagyok. Nem pedig szuperhős.

Halloween - Viszlátween jövőre

Sziasztok!

Nem tudom, ti hogy vélekedtek a Halloweenről, de én minden évben nagyon várom, hiszen imádok tököt faragni, és - annak ellenére, hogy nem vagyok jó sminkes - szeretem kimaszkírozni az arcom, amiből idén a páromat sem hagytam ki, ráadásul érdekesnek vélem az ünnep kialakulását is.

*

Sokan nem tudják, honnan és miképp ered a szokás, hogy október 31-e éjszakáján - azaz a Mindenszenteket megelőző estén - az emberek ijesztő álruhát öltenek.

Nos, ezt az ősi kelta hagyományokból kialakult szokást elsősorban az angolszász országokban tartották, és az 1840-es évek környékén jutott el Amerikába.

Hogy hogyan jutott olyan messzire?

Utána olvastam, és mint kiderült 1840 környékén sok elszegényedett ír földműves hagyta el hazáját, és vitte magával a népszokásaikat, hitvilágukat. Ráadásul a történelem során mindez elegyedett több hasonló római kori ünneppel, ezért mai állapotában ez az autentikusnak ismert pogány ünnep az ókori mediterráneumból származó elemeket is tartalmaz, amely kiegészült az ír nép szokásaival és az észak-amerikai, nyugat-európai vidám ünnepi és gasztronómiai bolondozással, töklámpás faragással, jelmezes kéregetéssel, beöltözős partikkal, almahalászattal is.

*

A kelták hite szerint a holtak szellemei október 31-én este visszatérnek, és mivel azok beköltözhetnek az élőkbe, így félelmükben az emberek ijesztő ruhákat öltöttek magukra, hogy összezavarhassák a holtak feltámadt szellemeit.

*

Amerikában az 1900-as évek tájékán lett igazán felkapott az ünnep, és ekkoriban kezdtek felvonulásokat rendezni boszorkánynak, kalóznak stb-nek öltözve.

Eztán terjedt el a "csokit vagy csalunk/csínyt!" hangzatos mondat is, amellyel a gyerekek csokoládét és cukrot csalnak ki a szomszédoktól, mialatt beöltözve járják a környező utcákat.

És szép lassan elkezdett beépülni más országok kulturális életébe is, de leginkább az amerikai lakosok tartják az ünnepet.

Hazánkban pedig vannak olyan emberek, akik úgy vélik, hogy felesleges ünnepelnünk a Halloweent, hiszen nem a mi népszokásunk.

Ám én azt vallom, hogy azt tegyük, amit mi szeretnénk, legfőképp akkor, ha közben jól érezzük magunkat, és ne hagyjuk, hogy a társadalom befolyásoljon minket. Legyünk hát a magunk urai, természetesen saját határainkon belül, de amit szeretünk csinálni, azt bátran tegyük meg!

Legyünk vevők az újdonságokra, és vonjuk be barátainkat, szeretteinket is az esetleges mókába.

Ti mit gondoltok? Jó buli a barátokkal, esetleg szerelmetekkel halloweenezni?

- K. Timi -

Fotoisztikus - Avagy ha a képek élnének

Ha a képek élnének és beszélni tudnának, rengeteg mindent mesélnének nekünk. 

Elmesélnék a különböző tájak, növények, állatok vagy tárgyak múltját és jelenét.

Tudatnák velünk, hogy hogyan sodródott partra néhány kavics és kagyló egy óriási vihar által feldúlt vízben; vagy hogy miként fújta a szél egy kis magányos virág magját a mezőre, ahol többé nem kellett egyedül élnie... 

És még oly sok mindent mondanának nekünk, de ehelyett inkább megmutatják mindazt, amit ők láttatni akarnak velünk.

Vihar tépte erdő - Gulyás Vazul

Zöldben futó utol|ér - K. Timi

Bűnös az, ki ártatlan - G. Vazul

Kellő tekintet - K. Timi 

A természet hálójában - G. Vazul

Mennyei hajó - G. Vazul

Partra vetve - G. Vazul

Jégesés - G. Vazul

Földi s légi - K. Timi

Like a bone - K. Timi

Minden pillanatot megragadva éljünk, figyelve az apró örömöket és szépségeket, mert minden perc mulandó a halandók számára, és nem a "Carpe diem" a lényeg, hanem minden, ami akkor volt, ami most van, és ami majd lesz.

Harry Potter és a Bölcsek köve | Re-reading

Sziasztok!

Nem tudom ti olvastátok e már a HP könyvsorozatot, vagy csak a filmeket néztétek, de én személy szerint oda vagyok érte!

Igaz, hogy két évvel ezelőtt olvastam először (és azóta sajnos utoljára), de most újra nekivágtam, immár 19 éves fejjel, és J.K. még mindig képes lenyűgözni történetével.

Jómagam először a filmeket láttam, még kisgyerekként, majd pedig tiniként, de számomra adaptációnál ez a legjobb sorrend, hiszen így biztosan nem érhet csalódás a filmekből kimaradt jelenetek miatt. Ezáltal nagyobb lesz a döbbenet is, ha olyasmit olvasok, ami a filmben esetleg nem volt benne.

Na de, hogy visszakanyarodjak, idén októberben elkezdtem hát újra olvasni a Bölcsek kövét, és ráébredtem, hogy mennyi minden kiesik az ember fejéből 2 esztendő alatt.

Úgy érzem, van mit visszaadagolni az elmémnek.

Habár egy dolog biztos, többet gondolkodom a szálakon, történéseken most, mint anno.

És még a karakterekről is más kép alakult ki bennem az újra olvasás kapcsán.

*

Első ízben vegyünk néhány elhangzott vicces mondatot:

1.: Amikor Hagrid "beront" Harryékhez és Vernon bácsi utasítja Dudley-t, hogy semmit ne fogadjon el, Hagrid egy határozott és az olvasó számára humoros megjegyzéssel vág vissza:

Ne félj, Dursley, senki nem akarja tovább hizlalni azt a pudingoshordó fiadat.

Nekem nagyon tetszett ez a szöveg, a maga vicces-szúrós stílusában.

Ráadásul, amikor ehez a részhez értem, az elmémbe hasított a felismerés, hogy csak a filmben keveri össze Harry-t Dudley-val, viszont örültem, hogy a végére a kunkori malac farok Dudley farján nem csak az adaptációban szerepel.

2.: Ezt már a filmekből is ismerhetitek, de e mellett képtelen vagyok elsiklani. Nagyon kedvelem a Weasley ikreket. Az ő lételemük a vicc, a nevetés, és ez nálam egy hatalmas piros pillantást ér.

A jelenet szövege pedig így hangzik:

- Te következel, Fred - adta ki az utasítást a pufók asszonyság.

- Nem Fred vagyok, hanem George! - felelte a fiú. - És még te nevezed magad az anyánknak?       Nem látod, hogy George vagyok?

- Ne haragudj, George drágám.

- Csak vicc volt, Fred vagyok - szólt a fiú, és már indult is. 

3.: Még egy Weasley párbeszéd:

 - Na, ide figyeljetek: az idén viselkedjetek végre rendesen. Ha még egyszer jön a bagoly a hírrel, hogy felrobbantottátok a vécét, vagy...

   - Még soha nem robbantottunk fel vécét!

   - De nem is rossz ötlet. Köszi, anya!

4.: Dumbledore köszöntő beszéde; amit nem igazán értek még, de egyszer hátha sikerül kibogoznom a jelentését. Addig jó fejtörő lesz a ti számotokra is, kedves olvasók:

 - Isten hozott benneteket! - szólt. - Szívből köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén itt, a Roxfortban. Mielőtt kezdetét veszi a bankett, szeretnék néhány szót szólni. Íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli! Köszönöm.

Talán csak az a lényege, hogy szó szerint szólt néhány szót, de lehet, hogy mögöttes tartalma van.

5.: Ez pedig Hóborc a kopogószellem egy tréfás jelenete, miután Harry, Ron, Hermione és Neville elbújtak egy zárt ajtó túl oldalán, - ahol nem mellesleg Bolyhoska feküdt - Frics elől menekülve:

 - Merre mentek, Hóborc? - Hallatszott Frics hangja. - Ki vele, gyorsan!

   - Mondd, hogy " légy szíves "

   - Ne húzd az időt, nyögd már ki, merre mentek!

   - Nem mondok semmit, ha nem mondod, hogy " légy szíves! " - kényeskedett a szellem.

   - Rendben: légy szíves.

   - SEMMI! Hahaha! Azt mondtam, nem mondok " semmit " ha nem mondod, hogy " légy szíves! " Hahahaha!

Nos, ez csak pár darab volt a kedvenceim közül, de ezen példák talán tökéletesek arra, hogy megmutassam, nem csupán komoly helyzetek adódnak a történetben, és ahogyan a könyvben és a filmben, úgy az életünkben is vannak humoros szituációk.

*

És ahogy már korábban említettem, a könyvsorozat olvasása után teljesen más képet kaptam a karakterekről, illetve bizonyos helyzetekről is.

Például teljesen másképp látom Piton professzort, mióta tudom, hogy "kettős ügynököt" játszott, és a feladata mindvégig Harry védelme illetve Voldemort megvezetése volt.

Neki sem lehetett egyszerű. Reménytelenül szerelmes volt Lilybe, a sötét oldalról állt át Dumbledorehoz, tehát sokan megvetették, mivel Voldemort csatlósaként élt ezelőtt, és így sokan nem bíztak meg benne.

Mindettől eltekintve, ő egy nagyon jó ember és varázsló volt, aki egy időre rossz útra tért.

Ráadásul a stílusa is nagyon sajátos.

Amikor a Bölcsek kövében elmondta monológját Harryék első bájitaltan óráján, az az újraolvasás során nagyon megfogott.

Idézem, hátha ti is megérzitek az alliterációk, és a már-már költői szövegkörnyezet hatásosságát:

" - Mivel itt nemigen hadonászunk a pálcával - folytatta -, maguk biztosan úgy vélik majd, hogy ez nem igazi mágia. Nos, nem is várom el, hogy átérezzék, milyen csodálatos az üstben finoman fortyogó főzet fölött fodrozódó füstfelhő és az emberi véredényekben szétáradó folyadékok elmét bódító, érzékeket elzsongító ereje... Tőlem megtanulhatják, hogyan kell dicsőséget forralni, hírnevet a palackba zárni, sőt halált rejteni a dugó alá - de csak akkor, ha nem olyan tökkelütöttek, mint a tanítványaim többsége."(Ráadásul minden szavát a színész magyarhangján hallom, és nem csak Piton esetében. Nektek is volt már így?)

Persze nem volt fair, hogy rögtön Harryt kérdezte ezek után, és pontokat is vont le tőle "tudatlanságáért", de akármilyen goromba volt is vele, titokban próbálta megvédeni őt.

Például amikor azt hihettük, hogy Piton szór átkot Harry seprűjére, akkor épp az ellenkezője történt.

Mógus volt az, aki le akarta rázni őt a Nymbus 2000-ről, és Perselus az ellen átkot kántálta.

És még oly sok mindent ide sorolhatnánk.

*

És íme zárásként pár gondolkodásba ejtő apróság:

1.: Ezt mind jól ismerjük már, igen, még az is, aki csak a filmet látta. Ha egy kicsit visszaemlékezünk, a Roxfortba menet Ron megpróbálta sárgává változtatni Makeszt, akin nem fogott a varázs. De vajon miért is nem?

Első nézés / olvasás után erre talán nem gondolunk, de ha már ismerjük az egész történetet, eszünkbe fog jutni, hogy Makesz = Peter Pettigrew-val, és mikor ez beugrik, ráébredünk, hogy ezért nem fogott rajta a "Napfény, pitypang, kender, spárga, legyen ez a patkány sárga!" Nem azért, mert Ron nem tudott volna egy ilyen egyszerű varázslatot végrehajtani, hanem mert Makesz igazából nem patkány volt, hanem Voldemort jobb - és balkeze. 

2.: Ezen csak néhányszor gondolkodtam el eddig, de egész jó kis fejtörőnek bizonyul.

Szóval, ti mit gondoltok, Mógus professzort mikor és hogyan "szállhatta  meg" Voldemort?

Azt megtudhattuk, hogy Mógus a tanév kezdete előtt a Feketeerdőben volt tapasztalatot gyűjteni, de vajon ott bújhatott meg benne Voldemort?  Talán a félelmét, a gyengeségét kihasználva szállta meg őt?

- K. Timi -