2019. december 31., kedd

Minden nap egy új élet!

¡Hola!

Éjjel lezárult mindannyiónk mögött egy év, egy életszakasz, melyben biztos voltak rossz és jó dolgok egyaránt.
De most, ma reggel, 2020. Január elsejével bizony megnyíltak előttünk új kis ajtócskák, melyek küszöbének átlépéséről egyedül, csak és kizárólag mi magunk dönthetünk. 
Minden nappal egy-egy új élet kezdődik, rajtunk áll, hogy ezek az apró életek boldogok vagy szomorúak lesznek e. 
Ha én eldöntöm, hogy minden napot úgy fogok megélni, mintha nem volna több, épp ezért igyekszem kizárni a rosszat, nem pediglen bevonzani, akkor egy idő után valóban sikerülhet is. 
Ha visszatekintek 2014. vagy 2018. januárjára, nem találok mást, csak stresszt. Ez közös a két dátumban. Ekkor csak azon aggódtam, hogy tanulhatok e ott tovább, ahol szeretnék. 
Az előbbi évben nem volt nagy a választék, de így is ijesztő volt a gondolat, hogy talán nem is vesznek fel. 
Ám ez sikerült, valamilyen csodával határos módon.
Az utóbbi évben pedig stresszeltem a továbbtanuláson, az érettségin, de ekkor már nem felejtettem el azt, hogy megéljem közben a pozitív élményeket. 
Nem aggódtam annyira. 
És mikor nyáron jött az értesítő, hogy nem vettek fel egyik egyetemre sem, teljesen nyugodt lettem. Ez így furcsán hangzik, tudom, de konkrétan örültem neki. 
Akkor egyetlen célom volt. De már tudom, több dolgot is szeretnék elérni az életemben, és mindet az egyetem mellett véghezvinni nem lehetett volna.
Túl sok minden akarok lenni ahhoz, hogy ezt akkor, egyetlen dologhoz rögzülve véghez tudtam volna vinni. Ezért boldog voltam, mikor nem sikerült. 
Ám most, itt vagyok, 2020-ban, és még mindig rengeteg mindent szeretnèk a céljaim közül megvalósítani, és azt látva, hogy a legnagyobb álmomhoz minden nappal, minden hónappal egyre közelebb kerülök, felemelő érzés. 
És tudjátok, az is az, hogy ebben vannak, akik támogatnak. 
Mert kell, hogy legyenek mögöttünk emberek, akik hisznek bennünk, de fontos, hogy csak ilyenek álljanak életünk lépcsőfokainál, mert irigy, becsvágyó "barát" egészen "véletlenül" képes volna úgy lelökni arról a lépcsőről, hogy a nyakunkat szegjük. 
Ezért is fontos, hogy csak a megfelelő, az arra érdemes személyekkel öleljétek körül magatokat! 
És elengedhetetlen, hogy pozitívan éljétek meg a dolgokat. 
Kell, hogy legyen az életetekben én-idő, ne minden legyen a tanulás, vagy a munka. Mellette űzzétek a hobbitokat, (de ne Szmiagolt, ő még a végén lelopja a karikagyűrűt az ujjatokról azt kiabálva, hogy Drágaszágoom) csináljatok olyan dolgokat amiket imádtok, amik feltöltenek benneteket. 
Néha utazgassatok, üljetek le társasozni, vagy olvasni, de ne rohanjatok. 
És fontos, ne váljatok alkotó elemmé ebben a "szalagsoros" világban. Legyetek önmagatok, ha törik, ha szakad, legyetek külön(c)legesek, átlagon felüliek!
Minden napotok legyen egy-egy új aprócska élet. 
A munkában, vagy a suliban végig legyetek hűek önmagatokhoz, ne akarjatok megfelelni másnak. 
És ha valami nem jó, még mindig lehet változtatni rajta.
És hiszem, sőt tudom, hogy szívvel, lélekkel, kellő akarattal, minden álmotok valóra váltható, ne adjátok fel! Higgyetek magatokban, higgyetek abban, hogy mindenre képesek vagytok! Hogy erősek vagytok! És ha kell, sírjatok, mert csak a bátor emberek tudnak sírni. És a könnyek fertőtlenítik a lelket. 
És nevessetek, mert az begyógyít minden sebet, de a mosolyotokból, a szívetekből, ne adjatok bárkinek, ne kínáljátok minden jöttmentnek tálcán. Csak az kapjon belőle, aki megérdemli. 
És ami még fontosabb: szeressétek magatokat belül és kívül, hogy mélyebben élhessétek meg az új élményeket, hogy könnyebb legyen másokat is nagyon szeretni, és új embereket elfogadni! 
És legyetek büszkék magatokra! 

És legyen 2020. a Ti évetek! 
Boldog, békés, sikeres új évet kívánok minden kedves olvasónak!

- Timi -



2019. december 8., vasárnap

Zen|este

Szia mindenki!

Ez a mai bejegyzés egy kicsit kevésbé olvasós lesz, s inkább hallószerveiteken keresztül szeretnék hatni most az érzelmeitekre.
Még mielőtt bárki félreértené, nem fogok énekelni, (pedig nagyon szeretek, de azért annyi kurázsi nincs bennem, hogy feltöltsem ide, vagy bárhova azt, ahogyan éneklek.) csupán kedvenc előadóimtól hozok nektek néhány csodát.
Kérlek, ne lepődjetek meg, ha klasszikusokkal futtok majd szembe, vagy népdalokkal, mert a repertoárom igen vegyes.
Közelebb állnak hozzám az efféle dalok, zenék, mint egy bum-bummal telített akármicsoda.
Sok esetben a feldolgozásokat is jobban kedvelem. És a francia, illetve spanyol dalokat is.
De van pár magyar előadó, kiket szívesen hallgatok.
És a legtöbb daltól libabőrös leszek.
Erről a Dívány nevű honlapon olvashattok, ha esetleg tapasztaltátok már Ti is magatokon eme jelenséget:
https://divany.hu/eletem/2017/09/10/libaboros_leszel_a_zenetol_gratulalunk_kulonleges_vagy/

És most néhány feldolgozás a Pentatonix csodás ötösétől:

• https://www.youtube.com/watch?v=ifCWN5pJGIE
• https://www.youtube.com/watch?v=LRP8d7hhpoQ
• https://www.youtube.com/watch?v=qJ_MGWio-vc
• https://www.youtube.com/watch?v=pFjdfjrtf1Q
• https://www.youtube.com/watch?v=ojRj2JK5oCI
• https://www.youtube.com/watch?v=NLiWFUDJ95I
• https://www.youtube.com/watch?v=WSUFzC6_fp8
• https://www.youtube.com/watch?v=gdVjVtpr55M

És jöhet néhány örök kedvenc klasszikus illetve mai zongora, cselló és hegedű:

• https://www.youtube.com/watch?v=r30D3SW4OVw
• https://www.youtube.com/watch?v=4Tr0otuiQuU
• https://www.youtube.com/watch?v=biUv4VLW0fc
• https://www.youtube.com/watch?v=zpGfzkIOBVY
• https://www.youtube.com/watch?v=Pgs_zB6Et2Q
• https://www.youtube.com/watch?v=HMjQygwPI1c
• https://www.youtube.com/watch?v=gsuBFiD8pMU
• https://www.youtube.com/watch?v=NlprozGcs80

♦ https://www.youtube.com/watch?v=DcFpvolRN3w
♦ https://www.youtube.com/watch?v=Xj3gU3jACe8
♦ https://www.youtube.com/watch?v=rwMYcyo0slc
♦ https://www.youtube.com/watch?v=hS-LQTcu2mw
♦ https://www.youtube.com/watch?v=74ge22ryqyw
♦ https://www.youtube.com/watch?v=qzQahpxucKk
♦ https://www.youtube.com/watch?v=5VzprYCxPBQ
♦ https://www.youtube.com/watch?v=0H4rq0L9OSw
♦ https://www.youtube.com/watch?v=hEqW0svE5EQ

Most pedig egy kis spanyol illetve francia szerelem:

• https://www.youtube.com/watch?v=AMLoCHYZOyw
• https://www.youtube.com/watch?v=3v7ZSv547bc
• https://www.youtube.com/watch?v=Nep9dQ-iXLo
• https://www.youtube.com/watch?v=xHbooZ2ixx4
• https://www.youtube.com/watch?v=EWYBkmjto2Q
• https://www.youtube.com/watch?v=O0CodqUAkss
• https://www.youtube.com/watch?v=b7nTo9rPS-8
• https://www.youtube.com/watch?v=PMiFmnCAEks
• https://www.youtube.com/watch?v=1pPxJm3ZeYU
• https://www.youtube.com/watch?v=nzS_drvYCME
• https://www.youtube.com/watch?v=BEwM_pqYfrM

♦ https://www.youtube.com/watch?v=vtNJMAyeP0s
♦ https://www.youtube.com/watch?v=DF3XjEhJ40Y
♦ https://www.youtube.com/watch?v=ZfQLaKS8yJY
♦ https://www.youtube.com/watch?v=oiKj0Z_Xnjc
♦ https://www.youtube.com/watch?v=CAMWdvo71ls
♦ https://www.youtube.com/watch?v=VV5oVYVGfNc
♦ https://www.youtube.com/watch?v=DQH1HlQeHdo
♦ https://www.youtube.com/watch?v=6Om4EIUWrYQ
♦ https://www.youtube.com/watch?v=jP0VCyUFjDs

És néhány kedvenc gyerekkoromból:

• https://www.youtube.com/watch?v=OXfkTjC1hoA
• https://www.youtube.com/watch?v=t9D-O0wejn8
• https://www.youtube.com/watch?v=uUaAxf6-Zf4
• https://www.youtube.com/watch?v=EmMQ0hS_oGM
• https://www.youtube.com/watch?v=6khYnyiRZEs
• https://www.youtube.com/watch?v=2dN_yu9pKWM
• https://www.youtube.com/watch?v=f9L7Wc3eA54
• https://www.youtube.com/watch?v=HYCzzZF70Ys
• https://www.youtube.com/watch?v=nK19gSLWn-o
• https://www.youtube.com/watch?v=gBOu7imgcZA&t=110s
• https://www.youtube.com/watch?v=02vDkMEdIkY
• https://www.youtube.com/watch?v=QNJL6nfu__Q

Egy-két film- illetve mesezene:
♦ https://www.youtube.com/watch?v=67euifnp0cU
♦ https://www.youtube.com/watch?v=cMSuNEWA73c
♦ https://www.youtube.com/watch?v=CjxugyZCfuw
♦ https://www.youtube.com/watch?v=6jZVsr7q-tE
♦ https://www.youtube.com/watch?v=RW8jn73Zwyg
♦ https://www.youtube.com/watch?v=kHue-HaXXzg
♦ https://www.youtube.com/watch?v=TdROFMLpdgQ
 https://www.youtube.com/watch?v=1_vmV7Z7oz0&list=PL9_nNG1-1ZsJL3ZOZtdtSCL6GEno1w9aZ

(A karácsonyi zenéknek külön bejegyzést szeretnék majd szentelni)

Kellemes zen|estét kívánok mindannyiótoknak!

Nektek mely dalok, zenék állnak legközelebb a szívetekhez?
Milyen érzelmeket váltanak ki belőletek?
Hangulathoz kötötten hallgattok zenét, vagy inkább a zene az, ami alakítani képes a hangulatotokat?


2019. november 4., hétfő

InkTober 2019.

Ez volt életem legeslegelső InkTobere, de őszintén szólva nagyon élveztem, hogy minden nap egy újabb kihívással kellett szembe néznem a megadott angol szavak által.
Minden nap saját magamra voltam utalva, hogy mégis mit alkotok meg, hogy az adott szóban mit lát a fantáziám.
Eleinte nem hittem, hogy sikerülni fog, hisz a legtöbbször másolok a saját stílusomban rajzokat, de nem én teremtem őket.
Most viszont ez teljesen más volt.
Természetesen egy-két alkalommal inspirálódnom kellett képek alapján, mert hát én is ember vagyok, és én sem tudok mindent kirázni a kisujjamból, de mindettől függetlenül szerintem sikerült minden napot a tőlem telhető legjobb, legsajátosabb, legsajátfantáziámból megalkotnom.
Elmondhatom hát, hogy idén ősszel, életelső InkToberemmel elégedett vagyok.
Ráadásul, mikor épp nem volt filc a közelemben, akkor a modern technológia ördögéhez, a feletonhoz, elnézést kérek (Harry Potter hatás) telefonhoz kellett nyúlnom, s azon alkotni.
Nagyon megtetszett ez a digitális rajzolás is, így egyszer nagyon szeretném majd meglepni magam egy Wacom rajzpaddal. De psszt. A pénztárcámnak erről egyenlőre egy szót se. Szegény tuti kiborulna.
Ráadásul nagy öröm volt az egész hónapot így átalkotni. S volt olyan rajz, amit úgy éreztem kicsit ki kell fejtenem, szóval az írás sem maradt ki nálam ebből a kihívásból.
Remélem 2020-ban is lesz InkTober, s ha lesz, engem bizony nem fog megúszni.

Ti csatlakoztok jövőre hozzá?
Idén volt köztetek, aki szintén nagy élvezettel űzte ez a kihívást?
Ha igen, kíváncsi vagyok a Ti alkotásaitokra! Küldjétek el bátran kommentben, vagy e-mailben a : timi9.k@gmail.com-ra ; vagy instagramon üzenetben a @zsetrekaemit ill. @poems_gangster névre. (Mindkettőn szívesen válaszolok nektek, s nyilvánítok véleményt is.) Keressetek bátran itt vagy ott, mindegy, mindenhol megtaláltok.

Íme az idei első InkToberem termései:

Day  1. - Ring

Olyanok vagyunk, mint két csálé arany gyűrű.
Furcsák, s tökéletlenek. 
A színünk sem teljesen egyforma, de mégis hasonlítunk egy kicsit.
S egy valami még a különbségek ellenére is közös bennünk. Az inda, az a rózsázó, ami oly rég összeköt bennünket. És ez az inda elpusztíthatatlan. 
Ahogy mi is azok vagyunk.
Összefonódott végtelenség.
Mint ez a két, - a külvilág számára csilicsálé, de egymás számára tökéletes karika gyűrű.
És ha jobban szemügyre vesszük, a gyűrűk árnyékai is mi vagyunk. Ugyanabba az irányba vetülünk.

*Ő egyébként egy nagyon kezdetleges digit-rajzom.*


Day 2. - Mindless
Ezek mi lennénk a párommal, Vazullal.
Neki még így is édes dinnye fejecskéje van, nekem meg olyan semmilyen.


Day 3. - Bait
Egy macskás néninél ilyen, ha "csali"-t kell illusztrálni.😅


Day 4. - Freeze
Freeze glass bride
.
.
(Azt hiszem lejegelték a pohár menyasszonyt. )


Day 5. - Build
Talán kissé zavaros, októberben avaros, minden gondolat, de nagyon fontos szerintem, hogy megleljük önmagunkat.
S ahhoz, ki kell lépnünk a fényre.
Az kell, hogy ne aggódjunk túl mindent, különben ez a túltolt aggodalom felzabálja a lelkünket, a boldogságunkat.
S pont én papolok, aki úgyszint túlgondolok mindent, de ennek ellenére mindig a pozitívat keresem a legsötétebb ablak mögött is. Mindig a csillagok fényére vadászom.
Szerintem az is fontos, hogy igenis merj önmagad lenni, bárhol légy ebben a világban, s ne a birkákat kövesd.
A szeretteid szaván kívül pedig senki máséra ne adj. Rohadtul ne azok ítéljenek már meg, akiknek a legjobb témájuk a saját életük helyett az, hogy neked tudom is én, színes a hajad, mert így fejezed ki azt, hogy milyen változatos az egyéniséged.
Ne ítéljen el egy birka, ha te vagy a "fekete bárány".
Másnak lenni igenis kiváltság. Bátorság.
És szerintem az is fontos, hogy amikor felépítjük önmagunkat, akkor egy megrendíthetetlen alapot építsünk az évek során.
Fontos, hogy sírjunk, ha fáj, vagy ha valami annyira jó.
Mert a könny fertőtleníti a lelket.
Fontos, hogy szeressük magunkat, így másokat is jobban tudunk szeretni.
Ne tekintsünk magunkra ellenségként, ne bántsuk magunkat se szóval, se tettel.
S merjünk kérni. Szeretetet, segítséget. És ha kell, adjunk is.
Szeressünk tisztán. Másokat és magunkat.
Szeressünk jól, s úgy nem leszünk önmagunk ördögei. Nem leszünk sok kétséggel telt "mi"-vé.


Day 6. - Husky
Annyira nagyon szereti a Harry Potter sorozatot, mint én. 👓
J

(Jól látjátok, Halál Ereklyéis medált hord.)


Day 7. - Enchanted
Bad witch.
(Ha pöppet' ismerős a karakter, az nem egészen véletlen, mert a Winx egyik boszorkányát képzeltem kicsit újra.)




Day 8. - Frail
Mi lehetne törékenyebb virágzó szívünktől?
(Huh', hát be kell valljam, ez a rajz még a nyáron ötlött fel bennem, mikor még úgy nézett ki, hogy Ivádí Gábornak fogok illusztrálni. Szépen mutatott a lehetőség a fantáziámban, de hamar fel kellett ébrednem.

Ilyen velem biztos nem történhet úgy, hogy meg is maradjon a valóságban... Pedig nem álmodtam, tényleg nem. Csak szimplán, nagy volt a hajlástér.)


Day 9. - Swing
Míg önfeledten hintázol, addig vagy gyermek.
Én mindig önfeledten lengek ki.
(Én imádok hintázni, és ti?)








Day 10. - Pattern
Ma nem volt kéznél filc, ezért feletont, elnézést telefont ragadtam. 😁
(Ez az eset úgy esett, kérem, hogy 10-én Szolnokra mentem a tesómékkal, mert még szabadságon voltam, s a sok itthoni teendő ellen szólt a kecsegtető hír, hogy egy kicsit kimozdulhatok egyik kedvenc városomba, ahol egyébiránt is már bő egy éve nem jártam, s ahol jó fotó- és egyéb lehetőségek kínálták tálcán magukat nekem és a megjavított objektívemnek, így hát arra jutottam, hogy miért is ne? Elmegyek velük! És igaz, hogy este végig az járt a fejemben, hogy tollat, filcet és ceruzát is rakjak, természetesen papírral együtt, de reggelre ez a kis gondolatfoszlány rögvest elúszott. Így hát digitális lett a tizedik nap szava is, s egészen véletlenül ezáltal a tizenegyediké is, mert összekevertem őket, ezzel véletlen előre dolgoztam, s elkészült digitálisan először a 11. nap szava, azután, mikor rájöttem a bakira természetesen nem akartam kitörölni, mert a végeredmény megtetszett, így arra jutottam, hogy hadd maradjon, aztán míg vártam, hogy kinyisson kedvenc könyvesboltom (csak a Libri) megalkottam ezt is. Így végül elkészült a mintám is, amit itt alább láthattok.)




Day 11. - Snow
Őt rajzoltam meg teljesen véletlen előre. Ne kövezzetek meg plíz.
(Egyébként ez is digitális)





Day 12. - Dragon
Csak az igaz szeretet hozhat fényt az életedbe.
(Vigyázat, erősen Harry Potter ihletésű! Csak Potter-idegzetűeknek ajánlott!)




Day 13. - Ash
A főnix halálakor hamvaiból új főnix születik.
A főnixek könnye minden sebet begyógyít.
(Erről a szóról nekem rögtön a Főnix madár ugrott be, s első sorban Fawkes, mivel a Főnixek a hamvaikból születnek újjá, így nálam digitális formában megszületett az én stílusomban egy Főnix madár..)
(Vigyázat, ez is csak Potter-idegzetűeknek ajánlott!)



Day 14. - Overgrown
Vajon elég nyurgák ezek az égig érő virágok?



Day 15. - Legend
The Deathly Hallows
(Más nem is lehetne!)



Day 16. - Wild
Foxes. 🦊




Day 17. - Ornament
Karácsonyisták kezeket a magasba! 🎄🙋‍♀️🙋‍♂️

Day 18. - Misfit
Elkallódni önnön lélekvesztőjében az tud, ki ad a mások oktondi véleményére, majd álarcot ölt, hogy elfedje magát, s elbújtatja igaz valóját. S ezután elvész saját maga saját magában saját magától... Így kallódik el a lélek csak igazán, hogy már nem lesz külön(c)leges.





Day 19. - Sling
E szó több jelentéssel is bír, s mikor megtudtam, hogy a hevedert is jelenti, rögtön tudtam, mit rajzoljak.



Day 20. - Tread
Ez a keréktávolság áll legközelebb a szívemhez. 🥰

Day 21. - Treasure
A könyvek a valódi kincsek, nem egy láda arany. 

Day 22. - Ghost
Ezek a kellemes jellemek, egy villanykörtében tengődve nem mesélnek szellemes vicceket.


Day 23. - Ancient
Básztet - A macska istennő.


Day 24. - Dizzy
Mabel Pines a legszédültebb karakter. De a legkedvencebb is. 


Day 25. - Tasty
Mert nekem az én Dinnyefejem a "legízletesebb". 🍉 



Day 26. - Dark
Mert a legfényesebb szívű angyalt is elrgadja olykor a sötét(ség).



Day 27. - Coat
Kabátként ölelsz körül;
Melegen tartod lelkem
A didergő, jeges hidegben.

Day 28. - Ride
Mikor ló és lovasa eggyé válnak a tájban.


Day 29. - Injured
A jegesmedve még nem a jéghegy csúcsa.
Az emberi faj bolondjai nem csupán őt sebzik halálra.

Day 30 - Catch
Az álomfogóm vagy.
Ha rosszat álmodom
Hálódba fonsz: átölelsz,
Úgy oltalmazol
A bánat súlyos nehezékeitől.


Day 31. - Ripe
Halloweenkor mi lehetne érettebb, ha nem egy tök? 🎃


S ezzel lezárult életem első, de nem utolsó InkTobere, s jövőre, ha szerettek alkotni, várom a Ti alkotásaitokat is, de ha van köztetek olyan, aki idén is végig vitte, vagy épp elkezdte, akkor nagy örömmel fogadom azokat a rajzaitokat is!







2019. október 15., kedd

Farkasok közt elveszve 6. rész

Ez a mondat rengeteg bátorságot és erőt csepegtetett belém. S eldöntöttem, nem hagyatkozom sem álmokra, vagy félelmekre, tudtam, tovább kell mennünk, még ma. 
Eleség után kutattunk a Darkness mancsai által kiessé lett vidéken, de semmit nem találtunk. 
A fák száraz árnyéka alatt rettenetesen melegünk lett, így meg kellett szaporáznunk lépteinket. 
Füleltünk, hátha valami gyanús hangot hallunk. De semmi. A nemsokára az enyészetévé váló gallyak zörgésén kívül semmi mást nem hallottunk, s a vakító napfény miatt földre szegett tekintettel haladtunk tovább. Ám nemsokára a közelben megrezdült egy bokor... Valaki más jár itt, és ez a más, tudja, hogy mi is itt vagyunk. 
Beleszagoltam a levegőbe, hátha idegent vélek felfedezni, de furcsa mód, a szag nagyon is ismerős volt számomra. Túl ismerős. 
- Kígyó! Ne bújkálj! - Kiáltottam rá a bokorra. Ekkor pedig előbújt a Kígyók Földének ura. 
Soullal döbbenten meredtünk rá, s nem értettük, mit keres itt, miért követett bennünket. Az a gondolat kavargott elmémben, hogy besúgónak állt, hogy megvédhesse családját és hű alattvalóit. De tévedtem. 
- Sszegíteni jöttem! - Öltögette hosszú, ketté ágazó nyelvét. A szemünkbe nézett, s én értetlenül néztám az ő keskeny pupilláiba. 
- De nem értelek, kígyók ura. Miért csatlakoznál, a társaidnak szükségük van rád. 
- Mert én issszmerem a lényt, ki a hegyormot őrsszi. Ssz a mérgemmel elpusssztíthatjuk őt, így a lelkeket ssszabadjára eressszthetjük. - Szűrte hegyes fogai között. - Ráadásszul, engem nem vessz ésszre, oly fürge vagyok éssz apró. 
- Igazad lehet, de nem veszélyeztethetjük az életedet.
- Essz nem a ti döntéssszetek! Én így akarom éssz pont. 
- Rendben, legyen. De amint odaérünk, nagyon óvatosnak kell lenned. S addig kérlek gyere a hátamra. Az út ugyan már nem túl hosszú, nagyon közel járunk, de én is nyugodtabb leszek, ha te, a kígyók királya így biztonságban leszel. 
- Legyen. - Szisszentette. Azzal lefeküdtem, ő pedig felkúszott a hátamra, s enyhén nyakam köré fonódott, nehogy leessen. Furcsa érzés volt, hiszen a teste kissé nyálkás volt.
Majd feltápászkodtam, s hármasban tovább indultunk a hegynek irányába. 
Már nagyon közel volt. Rövid időre megpihentünk, s tovább folytattuk utunkat. 
Ahogy egyre közelebb értünk a hegyhez, úgy lett egyre jegesebb a levegő. Mintha itt tél uralkodna. Olyan volt, mint az álmomban. Jeges fuvallat, hervadt virágok meleg, boldog színük helyett most hideg kékben meredtek előre szomorúan. 
A már egyébként is korhadásnak indult fák koronája helyett vastag dér réteg remegett a szél hűs fuvallata alatt. 
Valami rossz áradt szerte a levegőben. 
Ahogy egyre fentebb és fentebb mentünk, úgy növekedett bennem is jobban egy nyomasztó, rossz érzés. 
Arra gondoltam, hogy nem fog sikerülni. Hogy Soul és a Kígyók Királya nem lesz többé. Hogy Darkness győzedelmeskedik, és az Öreg Bölcs lángja örökké elalszik. 
Ez nem következhet be. Furakodott fejembe ez az eszme. Nem fogom hagyni. Nem fogjuk hagyni. Együtt végig tudjuk vinni. Képesek leszünk rá. 
S szétáradt ereimben az önbizalom, a bátorság, az élni akarás. 
Most az eddiginél nagyobb lendülettel haladtam. 
Soul is észrevette ezt. 
- Ne siess, Hunter! Nem bírom tartani a lépést... 
Nehezen ugyan, de visszább vettem a tempómból. Tekintettel kell rá lennem. Ő több nekem, mint egy fajtárs. Szívemmel szeretem őt, nem hagyhatom, hogy baja essen, vagy hogy a kimerülés magával rántsa. Ő volt az egyetlen, ki nem ítélt el, aki elfogadott ilyennek. 
- Soul, kérlek menj vissza az Öreg Bölcshöz. Vidd neki a hírt, hogy hamarosan vége lesz, ennek a borzalomnak, s ne gyere vissza. Ott várj meg! 
- De Hunter! - Kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze. 
- Semmi de, Soul. Nem fogadok el ellenvetést. Menj! Kérlek!
Azzal éreztem, hogy szétáradt benne a szomorúság. Ám muszáj volt megtennem ezt a lépést. Meg kell értenie. Meg fogja érteni. Rá fog jönni, hogy érte tettem. 
Leszegett tekintettel fordított hátat, majd futásnak eredt. Nem köszöntünk el. A búcsú azt jelentené, hogy soha többé nem találkozunk. Így viszont még nagyobbra nőtt bennem a remény. Utána néztem, de már csupán lába nyomát láttam. 
A Kígyók Királyával tovább álltunk. 
Némán haladtunk fentebb a hegyen. Így mentünk egy ideig, amikor is halk szuszogásra lettünk figyelmesek.
Amikor a hanghoz tartozó hatalmas testet megpillantottuk, a Kígyók Királya rám nézett szűk pupillájával, jelezvén, eljött az ő ideje. Halkan kúszott az óriási keselyű irányába, majd óvatosan, nesztelenül nyaka köré tekeredett, s teljes erejéből belémart. 
Furcsa volt ezt látnom. A király bíztatóan fordult felém, pár percig még a keselyűn csüngött mérges fogaival, s csak akkor kúszott le róla, amikor az holtan esett össze. 
Körültekinettünk, nehogy Darkness itt legyen, de szerencsére sehol sem volt. 
Beosontunk a barlangba, amelyben olyan sötét volt, hogy látásunkra egyáltalán nem támaszkodhattunk. Egyre bentebb haladtunk, amikor is pislákoló halvány fények jelentek meg a távolban. Közelíteni kezdtünk. 
Több száz vagy ezer halovány gömbre találtunk, s bennük a riadt lelkekre. Arcukon kín, s fájdalom, szomorúság elegye tükröződött. Látszott rajtuk, hogy mennyire szenvednek. Borzalmas látvány volt.
- Szedjük ki őket, de hamar! 
Nem is húztuk az időt, igyekeztünk az összes gömböt feltörni, de nem volt egyszerű dolgunk. 
Darkness alapos munkát végzett. Minden erőnkre szükségünk volt a művelethez, hiszen csak úgy lehetett kinyitni ezeket a lélek-kalitkákat, ha sikerült rajtuk egy léket vagy széles repedést létrehoznunk. 
Foggal-körömmel tépáztuk a gömb alakú börtönöket. 
Hosszú órák telhettek el, amikor is eljutottunk a legutolsókhoz. 
A sok lélek hálálkodva szállt ki a barlang sötét száján. Mintha hófehér nagymadarak repkedtek volna szerte, úgy nézett ki a szökésük. 
Már csak három lélek volt, amikor hangos vonyítás törte meg a halk suhogások csendjét. 
Mi már tudtuk, Darkness az. Meglátta hát holtan heverő keselyűjét. 
Sietnünk kellett. Három lélek... Már csak kettő... Egy...
És az utolsók is kireppentek a barlangból. Dühös, őrült ordítás következett... 
Épp időben szabadítottuk ki az utolsó három lelket, mert Darkness szaga csapta meg orrunkat. Gyorsan elindultunk a sötét barlang gyomrának irányába. Találtunk egy utat a vaksötétben, úgy véltük a hegy túloldalára vezethet. Fényt láttunk, eltorlaszoltuk magunk mögött sziklákkal a járatot, hisz Darkness szagát már nagyon közelről éreztük. Tovább haladtunk. Nem állhattunk meg, de meglepetésünkre nem a hegyen voltunk, hanem az immár újra zöldellő erdőben. 
Hatalmas örömmel nyugtáztuk, hogy minden lélek épségben tért haza. 
De egy valami még hátra volt. 
Darkness még élt, s én nem nyughattam addig, míg ő nem veszít...

2019. október 7., hétfő

Harry Potter és az Azkabani Fogoly | Re-reading


Szerencsére a második rész befejezése után rögvest belemerülhettem az Azkabani fogoly és Harry történetébe, de magát az Azkabant megúsztam.
A dementorokat viszont jól elkergettük Harryvel. Vagyis igazából Harry maga kergette el őket.

És véleményem szerint ez az egyik legösszetetteb rész, minden idők legcsavarosabbika.
De tényleg, hiszen elég érdekes, hogy Harry az apját látta a tó túloldalán, miközben önmagát és az apját is látta egyszerre.
Elgondolkodtató.
Ahogy az is, hogy:

Sirius Black megszökött. Valahogy kijátszotta a dementorokat, azaz az Azkaban őreit. De hogyan? Talán fekete mágiát használt?

Harry hatalmas feke kutyát lát. Talán a Zordót, a halál jelképét?

A dementorokra főhősünk valamily oknál fogva sokkal érzékenyebb, mint társai. S minden egyes dermesztő találkozásnál édesanyja sikolya sínylik fel benne.

Hermione Granger tanulás mániája különös kérdéseket vet fel Harryben és Ronban.
Hogyanokat keresgélnek a lány miértjében. Nem értik, hogyan képes minden órán részt venni.
Ráadásul a lány új macskája, Csámpás, különös módon Ron Weasley idegeinek húrját pengeti. Olybá tűnik, a macska minden áron le szeretne számolni a fiú patkányával, Makesszal.
Vajon csak a macska-egér harc vezérli Csámpást, vagy valami egészen más áll a háttérben?
Vajon fontosabb Ronnak patkánya, mint Hermione barátsága?

Vajon Harry miért látta a nagy fekete kutyát a sárga házikedvenccel lófrálni egy éjjel?

Vajon mit jelent Trelawney professzor jóslata, melyet jóslástan vizsga után mondd Harrynek, öntudatlan állapotban?
Vajon ez igazi jóslat? A szolga tényleg visszatér urához?
De ki a szolga?
Talán Sirius Black az, aki annak idején titokgazdaként elárulta az ő, Harry szüleit, Voldemortnak? S aki kegyetlen módon leszámolt oly sok muglival s Peter Pettigrew-val, kiből csak egy ujj, annyi maradt?
Igaz vajon mindez?
Ennyire kegyetlen volna ez a Black?
Vagy talán nem minden az, aminek látszik?

Nem szándékom mindenről lerántani a leplet, bátran ajánlom hát a könyv elolvasását, vagy ha már olvastátok, akkor a felelevenítését.
Jót fog tenni, mint egy tábla csokoládé egy dementorokkal való randi után.
*

De hogy rendhagyó módon folytassam re-reading bejegyzéseim sorozatát, íme néhány számomra humoros jelenet:

I.) Ron Weasleyről feletonál Harrynek:
Tudni kell a Weasley fiúról, hogy varázsló, s nem ért a mugli tárgyakhoz. Így a telefonhoz sem, ami kissé kellemetlen-humoros helyzetbe sodorja barátját, Harryt, mert amikor Ron felhívja őt a nyári szünet alatt, akkor a kagylót nem Harry Potter, hanem egy bizonyos Vernon bácsi veszi fel.
Ron hangja szinte a házban is hallható volt, és Vernon bácsi dühösen ordibált a kagylóba, hogy tudassa a varázsló fiúval: A házban nem lakik semmiféle Harry Potter.
Önmagában számomra az volt kicsit humoros, hogy Ronnak elmesélték hogyan működik a telefon (Ron szerint "Feleton"), de a fiúnak így sem sikerült teljesen rendeltetésszerűen használnia.
Harry eztán jól meg is itta a levét, de Ron egy levélben bocsánatot kért barátjától, amiért kellemetlen helyzetbe hozta.

II.) Marge néni felpuffasztása:
Mindegy milyen szemszögből nézem, az a némber megérdemelte a nem teljesen akaratlagos puffasztó bűbáj végeredményét.
Amiket Harry szüleiről mondott, az mind felháborító alaptalan koholmánynak bizonyult.
És ahogyan Harryvel bánt. Bizton állítom, hogy a kutyáival szebben beszélt, mint szegény Harryvel, így kijelenthetjük, Harry haraga jogos volt, s még vicces is volt elképzelni, ahogyan az egyébiránt sem kis darab nőszemély még nagyobbra fújódik fel.
(Sajnos a következmény elszomorító: A Roxmortsba való látogatások még el sem kezdődhettek Harry életében, s máris véget kellett érniük.)

III.) A Kóbor Grimbusz:
Miután Harry megszökött Marge néni felpuffasztásának estjén, bőröndjével, baglyával, s pálcájával karöltve, a sötét utcán bolyongott, s egy pillanatra farkasszemet nézett a Zordóval.
Nagyon megrémült a nagy éjfekete kutyától, így hátrább ugrott az úttestről, s nem is kis szerencséjére, hiszen másképp a Kóbor Grimbusz lapos tepsi képet varázsolt volna arca helyére.
A buszon számomra vicces személy Stan Shunpike volt. Amint észrevette, hogy Harry a földön fekszik, azonnal levetkőzte udvarias modorát.
Harry neve után is érdeklődött, de a fiú Neville Longbottomnak adta ki magát, így kilétét fedezni tudta.
Stan beszédstílusa önmagában is nevettető.
Szemléltetésképp:
 – A muglik nem hallják meg a buszt? – kérdezte Harry.
– A muglik…! – legyintett megvetően Stan. – Azok nem hallanak a fülüktő'. Igaz, Ern? És nem látnak a szemüktő'. Semmit se vesznek azok észre.

IV.) Hermione behúz Malfoynak:
Nagyon tetszett ez a jelenet, nem gondoltam volna első ízben, hogy Hermione ilyesmit megtenne, de azt hiszem Malfoy patkányképe és a Csikócsőr ellen irányuló szavai, tettei voltak a lánynak az utolsó csepp a pohárban. Meg is tudom őt érteni.
Nem csak Ron és Harry - de az én szám is tátva maradt. Le a kalappal Hermione előtt.

V.) Harry másodjára is leoson Roxmortsba:
A Weasley-ikrek egy mágikus térképpel ajándékozták meg Harryt, ami épp kapóra jött a fiúnak, amikor egyedül ő - illetve még Neville Longbottom - nem mehetett le a faluba nevelői engedély híján. Harry vitte jól ismert láthatatlanná tévő köpönyegét is, mely remekül elrejtette őt.
Ekkor csupán Ronnal találkozott, hisz Hermione borzalmas ötletnek tartotta, hogy a fiú most mászkáljon kint a Roxfort falain kívül, amikor mindenütt hemzsegnek a dementorok, hogy megtalálják Sirius Blacket.
De Harry ennek ellenére is leszökött Ronhoz Roxmortsba, s ellátogattak a Szellemszálláshoz.
Egy kis idő után felcsengett egy ismerős hang. Malfoyé volt az, s két bamba csatlósáé, Craké és Monstroé.
Harry magára öltötte köpenyét, nehogy meglássák.
Malfoy sértő dolgokat vágott Ronhoz, ezért Harry úgy gondolta ráijeszt a fiúra.
Kellő mennyiségű sarat vett markába, s dobálni kezdte a fiúkat, ám egy véletlen folytán lecsúszott fejéről a köpeny, így Malfoy meglátta az ő - Harry - fejét lebegni.
Harry eztán fejvesztve rohanhatott vissza a Roxfortba a titkos alagúton, hogy megelőzze Malfoyt, aki igyekezett beárulni őt Pitonnál.
A kísérlet nem járt teljes sikerrel, de még így is elkönyvelhetett magának egy félsikert.


Ez a rész is tele van humorral, de ezek közül most csak néhányat emeltem ki.
Illetve rengeteg elgondolkodtató részlet is szemet szúr az olvasónak.

Pl.:
• Hogyan nem tűnt fel senkinek, hogy Makesz "átlagos" patkány létére nagyon sokáig él?
• Harryék észrevették, hogy Hermione túl sokat vállal magára, de az nem tűnt fel nekik, hogy amikor eltűnt, sem a teremben, sem máshol nem tartózkodott, ahol láthatták volna.
Különös. Biztos csak a mosdóba ment. De egész órán a mosdóba lenni, nem túl hosszú idő az?
•A Zordó, aki egyébként Sirius Black volt. Animágus. Harry keresztapja. Ráadásul nem is akarta bántani Harryt. Mindvégig Peter Pettigrew volt a kiszemelt áldozat.
• Hermione macskája, Csámpás. Megérezte a patkányon, hogy mi illetve ki is ő valójában, s ezért vadászott rá folyton... És persze később már azért, hogy elvigye Siriusnak, akinél szintén érezte, hogy nem igazi kutya, s aki nagy sokára bizalmába férkőzött. Ezért olvashatjuk azt, hogy egy éjjel Harry a nagy fekete kutyát Hermione macskájával látta eltűnni az erdőben.
• Csikócsőr megmentése. Ha Harry és Hermione nem mennek vissza, Csikócsőrt valóban lefejezték volna. És miért? Mert Malfoy rájátszott a sérülésére, amiről ő maga tehetett, s mert apja (ebben biztos vagyok) varázslattal vette rá a kivégzésre a Minisztérium embereit.
• Elgondolkodtató az is, hogy Peter Pettigrew milyen élethűen játszotta el a halálát, így rákenve a borzalmas tömeggyilkosságot az ártatlan Siriusra... Gyávaságból jeles volt Pettigrew... És hazugságból is. (Elvégre urának is hazudik, hisz hozzá is csak félelemből tér vissza, nem hűségből.)
Elég gerinctelen alak... De nem csak ő...
• Dumbledore az egyetlen, aki mindvégig hisz Harryéknek. S nem csak most, hanem ezelőtt és ezután. Pláne ezután...
S ő az egyetlen, ki segít is nekik.

És még annyi mindent lehetne kivesézni, bővebben, s épp ezért várom, hogy számotokra mi volt (még) humoros illetve elgondolkodtató az azkabani kalandozásaitok közepette.