Farkasok közt elveszve 1. rész

A nevem Hunter, és sosem találnátok ki, hogy mi a hobbim, ezért hát megsúgom inkább : A vadászás az. Csak egy probléma van. Utálok osztozkodni.

Nevezhettek emiatt bátran szívtelennek, irigy kutyának, azzal nem állnátok távol az igazságtól.

Kíváncsiak vagytok, hogy miért nem? Nos, azért mert farkas vagyok.

Nem, még mielőtt azt gondolnátok nem mutálódtam vagy ilyesmi... Egyáltalán nem, csupán képes vagyok a gondolataimat eljuttatni az emberek agyába, így bármit megtesznek, amit elképzelek.

Ha arra gondolok, hogy nyalakodjanak és húzzák a földön a seggüket, mint egy idióta: megteszik. Ha egy nyulat támad kedvem széttépetni velük: ők darabokra szaggatják.

Elég vicces és bizarr látvány, de én élvezem.

A társaimnak viszont soha nem tetszett a magaviseletem, nem tudták elviselni, hogy más vagyok, hogy én nem adakozok, hogy azt művelem a ránk támadó vadászokkal, amit akarok.

De megérdemlik. Villámló, dörgő botokkal támadnak ránk, a bundánkért, és levadásszák az eleségünket, s ezért tőlem azt kapják, amit érdemelnek. Persze ezt senki nem látja be rajtam kívül.

Egy  viharos reggel, amikor vagy 10 vadász támadt a falkánkra, arra gondoltam, hogy megleckéztetem mind a tizet, és a bolondját járatom velük. Már épp belemásztam az egyik elméjébe, hogy elzavartassam vele a hódvárhoz mindannyiójukat, amikor is Leia közbeszólt.

Hogy ki az a Leia? Ő a falka vezérének lánya. Az egyetlen. Csodaszép, kecses teremtés, de egyszerűen mintha röghöz lenne  kötve. Ragaszkodik a régi szokásokhoz, mint például, hogy egy másik falka tagjaival nem barátkozunk, vagy, hogy csak a sajátjaink közül választunk párt. De hogy visszakanyarodjak, már majdnem szórabírtam a fickót, mikor is Leia rámvetette magát az árnyékból, és megharapott. Vérzett a nyakam, és fájdalmasan szűköltem. Erre felfigyelt az egyik férfi, és szólt a társainak, hogy hallott egy farkast vonyítani. Komolyan mondom égett a szőr a képemen.

Nem hagyhattam, hogy ránktaláljanak, ezért hát ráharaptam egy gallyra, hátha visszafoghattam volna általa magam, de már késő volt. A vadászok ránk bukkantak, és három társamat a szemem láttára puffantották fejbe. Szörnyű látvány volt. Egy tátongó lyuk nézett rám vissza csukott szemeik közül.

Ráadásul, este a gyűlésen a vezér kiutasított engem. Örökre.

A szemeiben a harag lángja lobogott.

A saját testvéreim sem álltak ki mellettem. De hát igazuk volt, miért is segítettek volna? Hiszen én sosem tettem értük semmit.

Tehát így lettem én a farkas, akit elűzött a saját fajtája.

Bolyongtam több héten át, csatakos, kivert kutyaként, míg egy folyón átkelve el nem jutottam a völgybe, ahol megláttam egy villódzó szempárt.

Éreztem, hogy nem lehet más, csak farkas. Követtem őt és a nyomait, így jutottam el ide, hozzátok.

- K. Timi -