Amint kiértünk a sötét átjáróból, borzalmas látvány fogadott bennünket.
A fák törzsei tele voltak sebekkel, amiket Darkness karmai vájhattak beléjük évekkel ezelőtt, a lombkoronájuk pedig lehullva, elszáradva hevert a földön.
Sehol egy virág, sehol egy szál fű nem volt. Mintha az élet elhalt volna ott, ahol Darkness járt.
Puszta és kies volt az egész vidék.
Egy-két varjú ücsörgött csak magányosan a fák korhadó ágain vészjóslóan károgva.
- Nem tetszik, amit látok. - Suttogta Soul óvatosan.
- Nekem sem, de meg kell találnunk az Öreg Bölcset, hogy segíthessünk rajta és a birodalmán.
- Igen igen. Menjünk is.
Útnak indultunk, egyetlen céllal a szemünk előtt.
Nézz oda Hunter! - Mellső lábával Soul egy hatalmas fára mutatott, ami oly terebélyes volt, hogy kitett vagy 10 termetes tölgyet.
- Az a fa, mozog... Oda kell mennünk!
Futásnak eredtünk. Én a sánta lábammal nem haladtam valami gyorsan, de szerencsére Soul megvárt.
- Öreg Bölcs, te vagy az? - Tette fel a kérdést óvatosan Soul.
Erre a fa fel-le rázta ágait, majd eképp szólt:
- Én volnék az, ki keres hát, s miért? - Búgta mennydörgő hangján.
- Hunter vagyok, a barátom pedig Soul.
- Üdvözölve legyetek! Mi szél hozott erre?
- Nem szél hozott, hanem a lábaink. Hope mesélte el történetedet, és segíteni jöttünk.
- Á, szóval Hope csőre tehet róla, hogy itt vagytok! Így már világos. Nem tudom mit mondott nektek, de nem maradhattok itt!
- Az igazat, mi mást?! Elmesélte, hogy Darkness mit tett évekkel ezelőtt.
- Rengeteg kárt tett... Hatalmat akart, és meg is szerezte magának. Elvette a birodalmamat, kiszipolyozta fáimból az élet erejüket és egy hatalmas gömbbe zárta azokat. Madaraimat, vadaimat kedvére vadászta le, engem pedig megfosztott mindentől, mi kedves volt szívemnek. Az erőmet elvenni ugyan nem tudta, de azzal, hogy társaimat megfoszotta az "élettől" engem is meggyengített.
- És hol zárta be társaid élet erejét? Nem tudod?
- De, tudom! A hegy tetején lévő barlangban tartja fogva azokat, de jól vigyázzatok, ha oda merészkedtek, mert egy óriási keselyű őrzi.
- Vigyázni fogunk, és ígérjük, hogy kiszabadítsuk a rabul ejtett lelkeket!
S azzal nekivágtunk az előttünk álló ismeretlen rögös útnak.
Ahogy közeledtünk a hegyhez, különböző akadályokba botlottunk.
Az első ránk váró kihívás egy gejzírekkel teli terület volt, amit megkerülni sehogy sem lehetett, ezért kénytelenek voltunk megfigyelni, hogy milyen időközönként tört ki belőlük a forró víz. Mindegyik gejzírnél változó volt, ezért nagyon gyorsan kellett átvágnunk rajtuk. Ha egyen átjutottunk, ki kellett várnunk, hogy mindkettő kitörjön és lecsillapodjon. Az arcunkba csapott a forró gőz, olyan közel voltunk hozzá, és a bundánk ettől rettenetesen csapzott lett.
Nem volt egyszerű kijutni a gejzír mezőből, de hatalmas erőfeszítés árán átverekedtük rajta magunkat. Amint kijutottunk és tovább álltunk, rádöbbentünk, hogy nem ez volt az egyetlen akadály...
Olyan szag csapta meg az orrunkat, amit még sosem éreztünk. Nem tudtuk, mi lehet, de aztán furcsa sziszegés ütötte meg fülünket s láttuk, ahogyan hatalmas tekergőző valamik kúsztak mindenfelé.
Mindketten dermedve álltunk egymás mellett.
- Mik ezek? - Suttogta Soul.
- Sejtelmem sincs, de nem tűnnek túl barátságosnak. - Válaszoltam.
- Most mit csináljunk Hunter? - A hangja aggodalommal teli volt.
- Kerüljük meg őket, nézd csak, ott van is egy üres rész. Jobb ötletem nincsen.
- Akkor menjünk inkább, nehogy észrevegyenek.
Közel ereszkedtünk a talajhoz és el kezdtünk bal oldali irányba haladni.
- Mit kósszáltok errre? - Szólt mögöttünk egy hang.
Tovább mentünk, de elénk kúszott az a sziszegő valami.
- Kérdessztem valamit! Sssz!
- Semmit!
- Akkorrr miért nem tértetek be hosszánk? Örömmel látjuk asz újonszokat a Kígyók Földjén. - Szűrte fogai között, s közben nyelvét öltögette.
- Mert sietnünk kell. - Feleltem higgadtnak tűnő hangon, de a felszín alatt kavargott a fejem. Annyi minden játszódott le bennem. Mi van, ha betérünk, de bajunk esik?
- Érszem, hogy félssz. Nem kell, nem harrapunk! Barátszágoszak vagyunk, ssz!
- Tegyük fel, hogy félek, mi erősíti meg, hogy ha átkelünk a Földeteken, nem fogtok bántani?
- Mellettünk sszóljon, nem vagyunk gyilkosz hajlamúak. Ész ha elmondod miért sziettek, ígérjük átmehettek. Te ész a cinossz kisz hölgy issz!
- Legyen!
Azzal a furcsa sziszegő lény odavezetett társaihoz, akiknek bemutatkoztunk, s elmondtuk, miért sietünk, s miért oly fontos átkelnünk itt.
A fővezérük eképp szólt:
- Megértem, de ha Darknessz rájön, nagy bajotok esszhet!
- Tudjuk, de vállaljuk a kockázatot!
- Hát jó, ssz! Mehettek, de legyetek nagyon óvatoszak! Reméljük ti ketten újra elhosszátok a békesszéget nekünk!
- Azon leszünk!
S azzal a kígyók - megtudtuk, hogy ez a helyes megnevezésük - két oldalra elhúzódva utat nyitottak nekünk. Ezzel egyre közelebb kerültünk célunkhoz.
Már jól kivehető volt a hegy, s még a barlang is látszódott a hegy tetején.
- Hunter, kérlek álljunk meg pihenni. Egész nap mentünk, ráadásul már sötétedik.
- Rendben, megállunk aludni, de holnap tovább állunk. Jó éjszakát Soul!
- Neked is Hunter!
Azzal lekucorodtunk egymás mellet egy nagyobb szikla takarásában, s mindkettőnket elnyomott az álom egy szempillantás alatt.
Soul és én virágok közt futva szinte a széllel szálltunk, boldogan, amikor hirtelen irtózatosan hideg lett, s a virágok sokasága immár hervadtan szegezte fejét a föld felé.
A távolban egy sötét alak sziluettje látszott a fodrozódó ködben, és felénk tartott.
Nagy és izmos teste megfeszült, fejét magasan tartotta, büszkén, megbánás nélkül lépkedett felénk. Léptei egyre szaporábbak lettek, torkán üvöltés szakadt ki... S ekkor felébredtem.
Vadul ziháltam, forgott körülöttem minden. Csak egy rémálom volt, döbbentem rá.
Reggel pedig mikor Soul felébresztett élesen vibrált szemeim előtt az álmomban látott kép.
- Baj van? - Kérdezte átható tekintettel. - Látom valami nyomaszt, mondd el kérlek!
- Oké, elmondom. Szóval álmomban te és én egy virágos mezőn szaladtunk, amikor hirtelen jéghideg lett a levegő, s a virágok elhervadtak, a távolban pedig egy sötét alak jelent meg, de nem láttam az arcát, csak azt, hogy egyre sebesebben futott felénk... Léptei mindenhol pusztulást hagytak maguk után... És ekkor felébredtem.
- Hunter! Tudod mit jelent ez? Azt jelenti, hogy te Darknessel álmodtál.
- Én is erre gondoltam, de félek elképzelni, hogy tényleg így van.
- Nem baj, ha félsz.
- Tudom, de mi van ha nem sikerül? Ha nem bírom őt legyőzni.
- Akkor ott leszek én, hogy segítsek. - Felelte bátorítón.
