2019. február 15., péntek

Megérni a feladatra, avagy közeleg az érettségi

Sziasztok!


Ebben a bejegyzésben az érettségi előtt állókat szeretnénk támogatni, erősíteni és bíztatni, hiszen mi már túl vagyunk rajta 2018 nyara óta.
Biztosra mernénk venni, hogy sokan úgy is érezhetitek, mindez púp a hátatokon. Talán még az is megfordult a fejetekben, hogy óriási teher is. 
Hiszen készülni az órákra, az esetleges versenyekre és még az érettségire is. Mindez nem kevés energiát szív el tőletek. És bizonyított tény, hogy a szellemi munka sokkal fárasztóbb, mint a fizikai.
Mindemellett sok esetben otthon is jól kell teljesíteni.
De ne feledjük el, hogy mindenkinek szüksége van egy kis énidőre, hogy kikapcsolódjon. Hogy leolthassa a fejében kavargó zűr lámpáját.

De ne aggódjatok! Mi mellettetek állunk!
Nos, mint azt mindenki tudja, összesen 5, azaz öt tantárgyból kell átmenni. (Vagyis, ha a magyart ketté bontjuk, akkor hatból).
Matematikából, magyarból (irodalom és nyelvtan), történelemből, idegen nyelvből, illetve még a választott tárgyból.
Ez igazán sok egyszerre és az idő sajnos egyre fogy.
De ne hagyjátok kicsúszni a talajt a talpatok alól!
Vegyétek kézbe a gyeplőt, és kerekedjetek az érettségi-mumus fölé!

*

De most térjünk át arra, hogy az érettségi a legtöbbünkből hatalmas drukkot képes előcsalogatni.
A "félelem" hatalmas blokkot képes kiépíteni bennünk, de ezt a blokkot le kell döntenünk!
Ráadásul hajlamosak vagyunk a tanulást is az utolsó pillanatokra hagyni. Mi mindketten így cselekedtünk.

*

Fanni:
Akár úgy is lehetünk az egésszel, hogy nem is érdemes rá tanulni, mert úgysem éri meg, és csak az időnket vesztegetjük...
De ez nem igaz, kell vele foglalkozni és nem az utolsó pillanatra kell hagyni mindent. Én például ezt tettem és rájöttem, hogy rosszul tettem és most jöhet a javító érettségi, ugyanis az egyetemhez jobb eredmények kellenek, mint amiket tavaly elértem.
Most viszont már tudom, hogy változtatni kell ezen, épp ezért már most elkezdtem rá gyakorolni, hogy biztosan sikerüljön.
Idén is támogat mindenki, mert tudják, hogy sokszor nem hiszek magamban, ezért bíztatással segítenek engem.
Ha nem hisztek magatokban forduljatok legjobb barátotokhoz, szüleitekhez, szerelmetekhez! Lényegtelen, hogy kihez, csak olyan legyen, aki a legközelebb áll hozzátok és ismer titeket, hisz ő tudni fogja, hogyan segíthet erőt adni.


Timi:
Én is elég későn ugrottam neki a tanulásnak.
Azt hiszem, a kötelező tárgyakra valamikor másfél hónappal a szóbeli előtt kezdtem készülni, s akkor is leginkább hétvégente tanultam rájuk, de azalatt bizony cserepesre olvastam a szám, és bizony addig abba sem hagytam, míg szó szerint le nem zsibbadt az agyam. Összességében szerintem többet vacakoltam a tételek kidolgozásával, mint a megtanulásukkal.
De igyekeztem kihozni magamból ez idő alatt a maximumot.
Fannival támogattuk egymást, és mindkettőnket bíztatott a párunk is. Fannit Dávid, engem pedig Vazul. Nagyon jól esett, hogy hittek bennünk, és abban, hogy meg tudjuk csinálni!
És amit Vazul nekem tanácsolt akkor, azt most én tanácsolnám nektek: Hinnetek kell magatokban! Ez a kulcsa az egésznek!

*

A másik véglet pedig az, aki már érettségi előtt jóval elkezdte a gyakorlást, tanulást. Így visszagondolva ezek az emberek tették jól, hisz a tanulást sosem lehet korán kezdeni s idő kell hozzá, akárcsak a jó munkához!
S hát, ez is egy munka. S a jó munkának minden esetben eredményes gyümölcse terem!
Persze az tény, hogy rengeteg munkával jár, főleg a tételek kidolgozása, de azokra viszont hatalmas szüksége lesz mindenkinek!

*

Egy-két jó tipp talán akad nálunk is:

1.:
Nem árthat, ha van olyan barátotok, aki már túl esett az érettségin, mert tőle segítséget kerhettek, ugyanis általában hasonlóak a tételek minden évben.

2.:
Fogjatok össze a barátaitokkal, osztálytársaitokkal és osszátok szét a munkát. Így kevesebb feladat jut egy embernek. A tanulásra is lehet koncentrálni mellette és nem kell több órát “fecsérelni“ egyetlen tétel kidolgozására.

3.:
Az is segíthet, ha egymásnak feleltek a tételekből, és ha valaki elakad kérdésekkel segítitek, ahogy majd az érettségiztető tanár fogja tenni.
És nagyon fontos, hogy ne magolni próbáljatok, hanem megérteni és megtanulni az anyagot.
Tudjuk, hogy ez egyáltalán nem egyszerű, de például egy történelem tételben nagyon sokat segíthet.
És azzal is tisztában vagyunk, hogy szinte minden diák magolással tanul, és ha kevés az időtök, akkor ennek a módszernek is lesz haszna.

 4.:
Egy kis bónusz tipp:
Ehez megjegyeznénk, hogy nekünk például kitalálta a magyar tanárunk, hogy mindenkinek ad egy tétel címet amit ki kellett dolgozni. Azután pedig az adott illetőnek felelnie kellett belőle, így ellenőrízte a tanár, hogy jól lett-e kidolgozva a tétel, s ha jó volt, akkor meg kellett osztani az osztálytársainkkal. Az eredmény pedig az lett, hogy a 20 helyett mindenki csak 1 tételt dolgozott ki.
Ez óriási terhet vett le mindenki válláról.

5.:
Nyissátok meg ezt a linket, és gyakoroljatok minnél többet az eddigi írásbelik alapján:
https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/feladatsorok
Rengeteget fog segíteni nektek, ráadásul a végén tudtok önellenőrzést is tartani, így tanulhattok a hibáitokból.

*

Egy szó, mint száz: kezdjétek el időben a tanulást, mert csak úgy sikerülhet (jól) az érettségi.
Aki pedig egyetemre tervez menni, az végképp sokat tanuljon, mert a ponthatárok nem túl alacsonyak.
De ha más álmot kergettek, akkor egy okj-s képzés is segíthet a megvalósításban!
És ha még nem tudjátok mit szeretnétek csinálni a jövőben, akkor se keseredjetek el! Biztosan akad olyan lehetőség, ami közel fog állni hozzátok, a szívetekhez!
Mert nagyon fontos, hogy olyat tanuljatok / dolgozzatok a jövőben, amit örömmel csináltok!

A következő érettségivel kapcsolatos posztunkban hozunk néhány tételt, amelyeket letölthettek, és amik vissza-vissza úsztak az évek alatt minden érettségin.

Addig is kívánjuk, hogy mindenki sikeresen érjen meg a feladatra!
Sok szerencsét az összes érettségiző palántának!
Hajrá mindenki!


Kép forrása:  http://ru.memegenerator.net/instance/68726531/effieef-sok-szerencst-s-soha-ne-hagyjon-el-benneteket-a-remny )


2019. február 3., vasárnap

Farkasok közt elveszve 4. rész


- De ha azóta nem jutott át rajta senki sem, akkor ő sem jött még vissza, igaz? - Kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem. - Válaszolt komoran Hope. - Viszont két éve született egy farkas, akiről az a hír járja, hogy különleges erővel bír, amely legyőzheti Darknesst, és felszabadíthatja az Öreg Bölcset.
- De ki az? - Kérdezte Soul kíváncsisággal hangjában.
- Nem tudom. Egy farkas, kinek olyan erő van a birtokában, amivel befolyásolni képes az emberek elméjét. És a jövendölés úgy szól, hogy amikor használja erejét, a szemei kéken és pirosan világítanak.
- De hisz ez én vagyok! - Kiáltottam fel döbbenten. - Emiatt utasítottak ki a falkából. Mert a vadászokat így próbáltam móresre tanítani.
- Micsoda? - Kérdezték egyszerre.
- De hát miért nem mondtad el nekem?
- Mert nem akartam, hogy te is utálj emiatt Soul, mint az összes többi farkas. Fontos vagy nekem, és nem akarlak elveszíteni.
- Nem veszítettél volna el. Éreztem, hogy más vagy, de nem gondoltam, hogy ilyen erő birtokában állsz.
- De mit tegyünk? Segítenünk kell az Öreg Bölcsnek. - Feleltem, más vizekre terelve a témát. Nem akartam, hogy megérezze, amit iránta érzek. Még nem jött el az ideje, hogy megtudja.
- Igen, de hogy jutunk át a lezárt átjárón?
- Fogalmam sincs, de mi lenne ha előbb megnéznénk?
- Nem is rossz ötlet Hunter.
- Akkor gyerünk, ne csak a madárlesőnk járjon! Ó, bocsi Hope, téged nem ennénk meg.
- Ne is! - Mondta vidáman.
És elindultunk a tavon keresztül a szikla tövébe, ahol a vízesés folyt. Amint közel léptünk a zuhatag két irányba megnyílt vízfüggönyként, és megpillantottunk rengeteg szikla törmeléket, amelyek elzárták az átjárót.
- Van egy ötletem, de kell hozzá egy kis segítség.
- Segítünk, persze! Mondd mit tegyünk! - Hangzott határozottan Hope csőréből.
- Először is ki kell vezetned bennünket innen, aztán köröznöd kellene a fák felett vadászokat keresve.
- Vadászokat? Mit tervezel? - Kérdezte Hope.
- Bízol bennem?
- Természetesen!
- Akkor tedd meg kérlek, amit kértem!
Nem is kellett több, Hope kivitt bennünket a titkos ösvényen, majd a közelben meghallotta éles füleinek segítségével a vadászok hangját.
Nehézkesen landolt a közelükben, eljátszotta, hogy megsérült, majd hirtelen szárnyra kapott és felénk vezette őket.
Mielőtt odaértek volna, utasítottam Soul-t, hogy mihelyst Hope visszaér ők ketten rejtőzzenek el.
Ezután Hope jelt adott, és amikor a vadászok megpillantottak engem, már nem érdekelte őket a hóbagoly.
Vicsorogtak rám, majd rámemelték tüzes botjaikat, de őket megelőzve rájuk vetettem tekintetem, amely kéken és vörösen izzott.
Tudtam, hogy amit teszek következményekkel fog járni, s talán az életemmel kell majd fizetnem érte, de nem érdekelt. Belül hajtott valami, és ez a valami segített abban, hogy egyszerre férkőzzek be a vadászok elméjébe. Láttam s hallottam minden gondolatukat. Nem értették a helyzetet, de nem is kellett. Amint bejutottam az agyuk központjába, betápláltam a saját gondolatom, az én akaratomat, s ők gépiesen végezték el azt a vízeséshez érve.
A sziklákat teljes erejükkel emelték le egymásról, s hajították a vízbe.
Hosszú és fárasztó munka lehetett számukra, mind csatakosak voltak és bűzlöttek, mint egy borz. Alig tudtam megmaradni a közelükben, de még egy lépés hátra volt. Elvezetni őket a képességem segítségével minél messzebbre... Ez csupán azért okozott nehézséget, mert nem tudtam, hogy mekkora lehet a legnagyobb távolság, amit fenntarthatok az irányításuk közben, ezért miután kivezettem őket mellettük haladtam, hogy jó messzire vigyem őket.
Mikor megfelelőnek véltem a távolságot, elrejtőztem egy bokorban, és elengedtem elméjüket az enyém rabságából.
De nem volt elég időm elfutni, mert amint megmozdultam, meghallották a zörgő levelek hangját, s már futottak is utánam.
- Ott fut, lődd agyon! - Kiáltozták őrjöngve.
Veszélyes lett volna újra befolyásolnom őket, így a magam erejére kellett támaszkodnom.
Tüdőmet kiköpve futottam eszeveszetten, amerre vitt a lábam arra mentem, azt hittem sikerült őket leráznom, de tévedtem. A távolból az egyik utánam lőtt tüzes botjával...
Sikerült felállnom, de lassabban haladtam, hiszen bal hátsó lábamat súrolta a lövés.
Nagyon fájt, de mennem kellett tovább, nem adhattam fel itt és most.
Ahogy sántítva haladtam, eszembe jutott valami. Fogaim közé szorítottam egy nagy méretű követ, elbújtam s a megfelelő időben, amikor meghallottam a vadászok csoportjának zaját, áthajítottam a másik oldalra a követ egy bokorba.
- Erre ment, hallottam. Gyertek, kövessük! - Mondta az egyik.
Kivártam míg eltávolodtak, és futottam.
Sikerült hát visszaérnem Soulhoz és Hopehoz.
- Mi lett a lábaddal? - Kérdezte Soul aggodalmasan.
- Súrolta az egyik vadász tüzes botja. De nem vészes. - Mondtam, hogy megnyugtassam Soul-t. - Menjünk inkább a tóhoz, nehogy véletlen visszatévedjenek. Becsaptam őket egy kővel, de nem olyan hülyék, hogy sokáig bevegyék a cselt.
- Igazad van, menjünk. - Szólt Hope.
Újra a vízfüggönynél voltunk, mikor Hope így szólt.
- Biztos ezt akarjátok?
- Igen! - Feleltük határozottan.
- Rendben, de tudnotok kell, hogy én nem mehetek.
- Miért nem?
- Azért mert ha valami történne, nekem kell kimenekítenem minden itt élőt.
- Ne aggódj, nem lesz semmi gond.
- Bízom bennetek!
- Megmentjük az Öreg Bölcset Darkness mancsaitól! - S a vízesés mögül visszakacsintottam Hopera, eztán az bezárult mögöttünk.

2019. január 19., szombat

Farkasok közt elveszve 3. rész

Csakhogy több nap bolyongás és éhezés után a Remény szó szerint felénk szállt.
Hogy hogyan lehetséges ez?
Nos úgy, hogy Hope egy csodaszép hóbagoly volt, akit a sors küldött hozzánk, hogy megsegítsen bennünket.
A hetedik nap reggelén ugyanis furcsa dolgok kezdtek történni velünk.
Soullal értetlen arccal kérdőn meredtünk egymásra, amikor hirtelen apró testű halott zsákmányok hullottok alá a fák magas koronái közül. Még akkor nem is sejtettük, hogy mi állhat a háttérben, de falatozásba kezdtünk, hisz hét napja már, hogy nem sikerült semmit vadásznunk és a kereséshez szükségünk volt energiára.
Miután ettünk megláttuk, ahogyan fehér tollak sorakoztak sorba egy eldugott ösvényen.
Igen különös látvány volt.
- Mi lenne ha követnénk? - Ajánlotta Soul.
- Felőlem, de ha bajunk esik, nem ment meg a farkasok istene Hector sem!
Soul erre a kijelentésemre csak a szemeit forgatta, majd elindult, követve a tollak által kijelölt utat. Én a sarkában voltam, és mikor hirtelen megtorpant nekiütköztem.
- Mi az, miért álltunk meg? - Kérdeztem döbbenten.
- Ne kérdezősködj! Azt nézd!
És amikor felnéztem, eszméletlen látvány fogadott. Velünk szembe egy magas sziklafal emelkedett ki, ami szinte az eget karcolta, annak tetején egy fehér madár ült, és a sziklafalról zuhatag ömlött egy türkiz színű tóba.
A tavat pedig rengeteg fa ölelte körül, ezzel elrejtve azt a betolakodók elől. A rés pedig, ahol bejutottunk, eltűnt. Mintha ott sem lett volna.
- Mi ez a hely? - Kérdeztük egyszerre, s ekkor a fehér madár csapkodni kezdett szárnyaival a szikla csúcsán, majd egy szempillantás alatt előttünk termett.
- A nevem Hope, és ahol most vagytok az nem más, mint a Secret Lake. Akik igazán keresnek valamit, csupán azok számára válik láthatóvá. De jaj annak, aki rossz szándékkal tér ide!
- Rossz szándékkal? Hogy érted ezt? - Kérdeztem tőle.
- Elmesélek egy régi történetet, hogy megértsétek szavaimat. - Mondta, s belefogott a mesélésbe:
Volt egyszer egy sötét alak, ki éveken át bolyongott, nem lelte helyét a világban. Senki nem értette meg őt.
Amikor útnak indult, találkozott egy gyönyörűséges farkassal, akit Aishanak hívtak. - Aisha? De hiszen ő az én falkám vezére. - Gondoltam magamban, nem akartam félbe szakítani a sztorit. - Rögtön egymásba habarodtak, s született egy leányuk, aki szépségében az anyjára, természetében pedig az apjára ütött. Az erdő összes lakója a kis Leia-t csodálta, mindenünnen özönlöttek látogatóba hozzá, még a távoli hegyvidéki  állatok is eljöttek, hogy megismerhessék őt. Ám ez a kis Leia apjának nem tetszett, igyekezett elszigetelni leányát a külvilágtól, de nem járt sikerrel. Leia szívesen fogadott mindenkit, ezért apja taktikát váltott. Úgy tűnt elfogadta, hogy mindenki a kölyke csodájára jár, ám titokban Leia-t ellenséges magaviseletre okította, mondván, csak így maradhat életben s kerekedhet mindenki fölé. Olyan dolgokat suttogot leánya fülébe, miket mi még csak nem is sejthetünk igazán.
Ahogy teltek az évek, Leia úgy lett egyre kegyetlenebb, anyja nem tudta ezt hova tenni, s mikor rájött az igazságra, kitaszította párját a falkából. Leányukat próbálta újra formálni, de nem járt sikerrel. Leiaból egy fölényes és gonosz félvér farkas lett.
Apja senkitől nem búcsúzhatott el, még Leiatól és Aishatól sem.
Aisha azt hitte társa mellette megváltozott az idő folyamán, de szomorúan nézett szembe a valósággal. A valósággal, hogy Darkness - mivel mindenki csak így ismerte - fikarcnyit sem lett jobb.
- És mi történt ezután? - Kérdezte Soul Hope-tól.
- Hogy mi történt ezután? Máris elmondom:
Aisha hiába szerette teljes szívéből Darkness-t, de sosem tudott megbocsátani neki. A szíve összetört, és kiüresedett, a szemeiből pedig kihunyt az a láng, amely szerelmük idején gyúlt.
Darkness tovább áltt, és keresett valamit. Hogy mit, azt nem tudtam, de elvezettem erre a helyre épp úgy, mint benneteket. Azt mondta, egy bölcset keres, aki talán segíthet rajta.
De mikor elmondtam neki, hogy önös érdek vezérlésével nem lelheti, hatalmas düh tört ki belőle. A Secret Lake környező fáinak törzse még mindig őrzi e harag nyomát. És mióta a tó áll sosem volt felette vihar, de aznap, mintha felborult volna az egyensúly és kiszabadult volna a gonosz. Villám után villám csapott le reánk, a mennydörgés nem szűnt és jéghideg eső csapkodott. Az itt élő madaraknak nem volt maradásuk. Velük együtt nekem sem.
El akartam zavarni, de nyoma veszett. Mire észbe kaptam, a vízesés alatti átjáró bezárult. Darkness átjutott az Öreg Bölcs Birodalmába, az átjárót pedig valahogyan bezárta maga mögött. Azóta nem jutott át rajta senki sem...