Sziasztok!
Ma olyan témát szeretnénk feszegetni, amely több embert is érinthet, s így fontosnak véljük, hogy mindenkihez eljusson.
Nos, ezen tárgykör nem más, mint a szülői "tiltás", amely sok helyen fennáll, még olyan családokban is, ahol a gyermekek már a felnőtt korba léptek, s még sem tehetnek meg bizonyos dolgokat szabadon.
Mi úgy véljük, ezzel megfojtják őket.
Nézzünk csak a gyerekek szempontjából néhány példát:
- Már elmúltam 18 éves, és mégsem találkozhatok a barátnőmmel, akivel már 4 éve járok!
- Már rég nem vagyok 18, és mégsem bulizhatok!
- Már 18 elmúltam, és nem találkozhatok a barátaimmal!
Ezek talán általános problémák, de mégis rosszul érinti az egyéneket, hiszen úgy érezhetik, hogy a szüleik ellenük tesznek, mikor nem hagyják őket kibontakozni, úgy érzik, mintha megfosztanák őket valamitől. Valamitől, ami mindenkinek kijár. Mégpedig a szabadságtól.
Felmerülhet hát mindenkiben a kérdés, hogy: vajon miért tilos mindez?
S ki a hibás?
A gyerek vagy a szülő?
Nos, a válasz bizonytalan...
Amit tudunk az az, hogy:
*A szülők féltik gyermekeiket, óvni próbálják őket mindentől. Ez mind szép és jó, ám de van egy bizonyos egészséges szintje illetve egy túlzó szintje is a féltésnek.
*Sok szülő pedig úgy neveli gyermekét ahogyan őt is nevelték.
Valljuk be ez egy "kissé" elavult módszer, hiszen a régi időkben, ha a gyerek nem ette meg az ételt, ha rossz jegyet kapott stb.: elverték, vagy leszidták, vagy eltiltották szinte mindentől. De ettől még nem teljesített jobban sem az iskolában, sem pedig az életben. S az önbecsülési szintje is mélyrepülésbe kezdett... Rengeteg sérelem érte, amit nem tudott feldolgozni.
Nem érthette miért bántják, miért nem érti meg senki, miért nem próbálnak inkább segíteni neki.
S szerintem vannak olyan gyerekek, akik már felnőttként, szülőként, épp emiatt a nevelési módszer miatt hasonlóképp bánnak gyermekeikkel.
Számukra ez az egy fajta nevelés létezik, mivel őket is így kezelték, s más példát nem láttak, nem tapasztaltak, így nem volt mit elsajátítani.
Nem gondolnak bele, hogy talán az ő gyerekük azt érzi s gondolja most, mi
nt amit ők kiskorukban.
Ugyanúgy korlátozzák gyermekeiket, hiába élték már meg ők is ezt a sérelmet anno. Nem okultak a múltjukból.
De az is lehet, hogy ez egyfajta bosszú, amiért velük úgy bántak ahogy. Talán tudatos, talán nem.
A lényeg, hogy ez később feszültséget szülhet közöttük, ami akár a gyerek engedetlenségét is eredményezheti.
A gyermek egy idő után beleun ebbe az állapotba s elvágyik otthonról, próbál kitörni, elmenekülni, de valójában ez egy segély kiáltás is lehet. Egy néma figyelem felkeltés a szülőhöz intézve, hogy "Hé, miért csinálod ezt velem? Mi rosszat tettem? Hagyj egy kis szabad teret nekem is!"
Ha a gyeplő túl laza, ha mindent, amit csak akar megtehet a gyerek, akkor felsőbbrendűnek érezheti magát a jövőben. Az egója pedig túlságosan nagy lesz, s két lábbal nem a földön fog járni.
De hogyha túlságosan szoros, akkor egy olyan én-t kapunk, amely mindenki előtt megalázkodik, nem mer majd véleményt nyilvánítani, s talán nem mer majd kapcsolatot létesíteni sem.
Egyik véglet sem jó.
Nem szabad sem túl szorosan, sem túl lazán fogni a gyeplőt, hanem meg kell lelni az arany közép utat a nevelésben is, hiszen csak így lehet egyensúlyt létesíteni a család életében.
Fontos, hogy gyermekünket ne tiltsuk, ne féltsük mindentől, hagyjunk nekik egy kis magán életet, egy kis teret, hogy szárnyalhassanak a zuhanás helyett.
- H. Fanni -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése